Jn 17,20-26 "...úgy szeretted õket, ahogy engem szerettél" (23). Isten emberré lett egy elembertelenedett világban. Úrként szolgává lett, hogy részünk legyen az örök életben. Az Atya és a Fiú, az Úr és a Szolga ugyanakkor tökéletesen egyek. Az evangélium erre a közösségre hív. Az egyház az a közösség, amely arról az egységrõl tanúskodik, amit az Istennel való közösség és a föltámadás evangéliuma táplál.
Heti program
Nincsenek események
Oldalainkat 2 vendég böngészi
Bejelentkezés

Épül a gyülekezeti ház!
www.vegvar.webgarden.ro

"Én is épitem" programunkat lásd a fenti linkre kattintva.

A Végvárért Alapitvány honlapja:
www.protormac.webgarden.ro
10 éve a végvári néptáncmozgalom.

 

Communitas pályázatok

Pályázati felhívás az ifjúság közéleti tevékenységének támogatására
2011

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség pályázatot hirdet a Kisebbségi Tanács 2011. évi alapjából, az ifjúság közéleti tevékenységének támogatására. A támogatásra jogi személyiséggel rendelkező civil szervezetek és diákszervezetek valamint azok tagszervezetei (ebben az esetben a pályázatot/nyilatkozatot a jogilag bejegyzett szervezet pecsétjével kell hitelesíteni), és diáktanácsok pályázhatnak. Csak 2011. március – szeptember időszakban sorra kerülő programok megvalósítására lehet pályázni. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség a pályázatok lebonyolításával a Communitas Alapítványt bízta meg.

Pályázati felhívás művelődési tevékenység támogatására
2011

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség pályázatot hirdet a Kisebbségi Tanács 2011. évi alapjából, a jogi bejegyzéssel rendelkező intézmények, egyesületek, szervezetek kulturális tevékenységének támogatására. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség a pályázatok lebonyolításával a Communitas Alapítványt bízta meg.

Pályázati felhívás alkotói ösztöndíj elnyerésére
2011

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség egy évre szóló, 41 ösztöndíjat hirdet havi 700 RON értékben, harmincöt év alatti alkotóknak az irodalom, a képzőművészet és fotográfia, a zeneművészet, a színházművészet, a film és a televízió területén. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség a pályázat lebonyolításával a Communitas Alapítványt bízta meg.

Pályázati felhívás sajtótámogatásra
2011

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség pályázatot hirdet a Kisebbségi Tanács 2011. évi alapjából, a már működő magyar sajtótermékek megjelentetésének támogatására két kategóriában: művelődési, művészeti, irodalmi, tudományos, ismeretterjesztő, ifjúsági, gyerek, szórvány lapok, folyóiratok, illetve napilapok művelődési-, művészeti-, irodalmi-, tudományos-, ismeretterjesztő-, ifjúsági- és gyerek mellékleteire. Pályázni kifejezetten a kiadvány előállításának költségeire lehet. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség a pályázatok lebonyolításával a Communitas Alapítványt bízta meg.

Pályázati felhívás sporttevékenységek támogatására
2011

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség pályázatot hirdet a Kisebbségi Tanács 2011. évi alapjából sporttevékenységek támogatására. A támogatásra jogi személyiséggel rendelkező civil szervezetek valamint jogi személyiséggel rendelkező sportklubok pályázhatnak. A 2011. március-december időszakban sorra kerülő programok megvalósítására lehet pályázni. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség a pályázatok lebonyolításával a Communitas Alapítványt bízta meg.

Pályázati felhívás szórványgondozó lelkészek utazási költségeinek résztámogatására
2011

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség pályázatot hirdet a Kisebbségi Tanács 2011. évi alapjából, a szórványgondozó lelkészek utazási költségeinek résztámogatására. A 2004-től folyamatosan meghirdetett felhívásra pályázhatnak azok az erdélyi és regáti lelkészek, akik az egyházi központon kívül kétheti rendszerességgel legkevesebb két, a magyarság számarányát tekintve etnikai-nyelvi szórványközösségben végeznek templomi és gyülekezeti, mise-, istentiszteleti-, gyülekezetgondozási és közösségépítési szolgálatot. Figyelem: a pályázat nem vonatkozik a magyar nyelvi környezetben végzett felekezeti szórványgondozó munka támogatására! A pályázati űrlap mellé kötelező csatolni a szolgálati igazolást, melyben a felettes egyházi hatóság (főesperesség, kör, egyházmegye) igazolja, hogy a lelkész kétheti rendszerességgel milyen közösségek szolgálatát látja el (közösség neve, lélekszáma). A Romániai Magyar Demokrata Szövetség a pályázatok lebonyolításával a Communitas Alapítványt bízta meg.

Pályázati kiírás szórványban folyó oktatási tevékenységek támogatására
2011

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség pályázatot hirdet a Kisebbségi Tanács 2011. évi alapjából, a szórványtelepülésekről származó tanulók, illetve szórványban oktató pedagógusok támogatására, amennyiben a magyar tannyelvű kötelező oktatás (I-X osztály) résztvevői. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség a pályázatok lebonyolításával a Communitas Alapítványt bízta meg.

Pályázati kiírás szórványközösségek támogatására
2011

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség pályázatot hirdet a Kisebbségi Tanács 2011. évi alapjából, a szórványközösségek érdekében programokat szervező, jogi bejegyzéssel rendelkező intézmények, egyesületek, egyházközségek tevékenységének támogatására. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség a pályázatok lebonyolításával a Communitas Alapítványt bízta meg.

Pályázati felhívás oktatók, kutatók tudományos tanácskozásokra, fesztiválokra, művészeti mesterkurzusokra való kiutazásának résztámogatására
2011

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség pályázatot hirdet a Kisebbségi Tanács 2011. évi alapjából oktatók, kutatók számára külföldi tudományos tanácskozásokra, fesztiválokra előadói minőségben, valamint művészeti mesterkurzusokra való kiutazásának résztámogatására (kizárólag utazási jegyek, bizonylatok költsége). A 2011. március - december közötti időszakban sorra kerülő utazások támogatására lehet pályázni. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség a pályázatok lebonyolításával a Communitas Alapítványt bízta meg.

 

Református kalendárium

     Nagyvárad - A királyhágómelléki egyházkerület kiadásában jelent meg a 2010-es évi református kalendárium. A 12 lejbe kerülő kiadvány az egyházközségeknél és az Illyés Gyula könyvesboltban kapható.

     A Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) kiadásában került ki a nyomdából a Bereczki András paptamási lelkipásztor által szerkesztett 2010-es évi református kalendárium. Az igényes kivitelezésű kiadvány címlapján a végvári templom, a hátsó borítóján pedig a borsi gyülekezeti otthon látható. A kötetben interjúk olvashatóak Tőkés László európai parlamenti képviselővel, Berkesi Sándor karnaggyal, Liszt- és Magyar Örökség díjas zeneszerzővel, valamint Éhn József, a Kárpát-medencei Magyarságért Társaság elnökével. A gyülekezeti őrjárat sorozatban ezúttal a tamáshidai, a mezőbajai, az anti, az árpádi, a végvári és a krasznamihályfalvi egyközségek múltjáról és jelenéről esik szó.

Hasznos címtár

     A történelmi fejezetek oldalain Ősz Előd teológiai tanár a 350 éve elhunyt II. Rákóczi Györgyről, Mihálka Zoltán történész pedig a 150 éve meghalt Széchenyi Istvánról értekezik. Kupán Árpád történész Sorsfordító évek a romániai magyarság életében, 1939-1940 címmel közül egy hosszabb lélegzetű írást. Az irodalmi részben többek közt Reményik Sándorról, Mikszáth Kálmánról és Petelei Istvánról olvashatóak értékes gondolatok, Járosi Éva összeállításában. Derűs perceket igérnek a viccek, a kisebbeknek pedig a gyereksarok biztosít kellemes kikapcsolódást. Hasznos információkat kinál ugyanakkor bárki számára a kalendárium végén található címtár.

 
Kvizzek

Vegvar
25°C
Vegvar 25°C